Összes oldalmegjelenítés

2012. október 1., hétfő

Csongor és Tünde. Külföldön

   A Koltai Tamás főszerkesztésében havonta megjelenő, budapesti Színház c. kritikai és elméleti folyóirat, színházi szaklap 1994/12.-es, decemberi számában olvasom Székely György cikkében, hogy a Csongor és Tünde, a XX. században, Európában, 3 külföldi színházban került színre: 
   1940-ben, Németországban, a Giesseni Stadttheaterben, Ferdinand Klein-Krautheim fordításában, az akkor alig 33 esztendős Hannes Razim rendezésében. Az előadást meglepően jól fogadták a kritikusok: a fordítás formahű, sikeres, színvonalas, a próbákon jól használható szöveget eredményezett, magát az előadást pedig a Tragédiához, ill. a Fausthoz mérték. A bírálók átlagon felüli közönségsikert arattak.    1942-ben, szintén Németországban, de ezúttal a Berlini Schiller Theaterben, Németh Antal vendég-rendezésében. A Csongor és Tünde 1879-es, Vörösmarty Mihály halála után 24 évvel történt Paulay Ede-rendezte akkori Budapesti Nemzeti Színházbeli (ez az Astoriával átellenben volt – az épület hűlt helyét ma emléktábla jelzi) ősbemutatója óta állandó problémát jelentett: hogyan kellene tagolni a darabot (Vörösmarty eredeti szövegének tagolása meglehetősen homályos), illetve mennyi lehet a színpadra vitt szöveg. A háromrészes tagolás első és utolsó része két-két képből áll (aranyalmafa – hármas út), a középrész pedig a Hajnal országától az Éj országáig terjedő 5 képet tartalmazza. Németh Antal ennek kapcsán a szimmetrikus jelenetépítést hangsúlyozta. Az új szerkezet bevált, a fennmaradt rendezőpéldány tanúsága szerint időtartamában is jól kiegyensúlyozott előadás jött létre: I. rész: 55 perc, II. rész: 72 perc, III. rész: 48 perc. Ez a tagolás nagyon tetszik nekem, végül is a Tragédiát is lehetne 3 részbe játszani – lehetne, de nem ajánlatos: bibliai keretszínek – Egyiptomtól Eszkimó-színig – bibliai keretszín...
   2 szünet egy színházi előadás esetén ma? – Lehetetlen! A Csongor és Tünde előadásának egyetlen lehetséges (15 perces) szünetét én bizony a közepére helyezném, a III. felvonás végére, a IV. felvonás elejére, és ez dramaturgiailag még indokolt is lenne: meg kell várni, amíg Csongor Mirigy ármánya (a Tünde-aranyhajas Ledér) elé nem ér.
   A Németh Antal-rendezte berlini előadás végül igen nagy sikert aratott: az első 25 előadás végig teltházas volt, ezért a berlini színházvezetők külön megdicsérték és hálájuk fejezték ki Németh Antalnak. Ezt az előadást is a Fausthoz, ill. a Tragédiához mérték, kiemelvén, hogy Vörösmarty remekének eme előadása a drámaiságot hozta előtérbe. Alig telt el egy hónap a premier után, hogy a németek máris támadást indítottak Sztálingrád ellen (ma: Volgográd), mire újabb hó elteltével megindult az orosz offenzíva is, de az olyannyira, hogy néhány hét alatt be is zárult az ostromgyűrű. – Borzongva gondol az ember arra, hogyan élhette át a berlini közönség a Fejedelem monológjait: "Ti napkeletre, napnyugotra ti, / Hatalmamat hordozza kardotok. / Hogy, míg leszáll ott, itt már fenn ragyogjon / Szolgálatomban a nap, s birtokom, / Míg én leszek, ne lásson éjszakát." Majd a menekülők kétségbeesett kiáltását: "Égsz még, s nem égsz el, nap, mely verve látsz? / Rengsz, s el nem omlol, föld, e láb alatt, / Mely vérjelekkel nyomta hátadat? / Mely kéz mutatja most meg síromat? / Ha már letettem e nehéz fejet, / Ez a lélek, mely roppant termetével / Láng-óriásként égi boltot üt, / Hol lel magának méltó temetőt?"
   Ugyanez a változat került bemutatásra egy évvel később, 1943-ban, Bulgáriában, Szófiában, természetesen szintén Németh Antal vendég-rendezésében, de itt már bolgár fordításban, bolgár színészekkel, bolgár nyelven, bolgár közönségnek, bolgár közpénzekből, bolgár színházban.
   Magyarországon a Csongor és Tündét sajnos mindenki úgy játssza, mint egy mesejátékot (holott sokkal több annál), de ez a Németh Antal a II. világháború kellős közepén felemelte normál műfaji rangjára, ami világdráma lenne, pont úgy, mint a Tragédia, csak itt komédia, mert a zárókép szerint értéknövekedéssel van dolgunk: a két szerelmes, Csongor és Tünde, végül egymásratalál... Mer-e még ezek után valamely lokálpatridióta teátrális fosdoktor elémállni, állítván: „a Csongor és Tünde egy mesejáték, melyet csak egy magyar ember érthet meg, blablabla...”
   A Csongor és Tünde 183o-ban íródott (Vörösmarty Mihály ekkor 3o éves: túl van a Perczel Etelkával való szerelmi csalódásán, és még mindig hisz a szerelemben), érettségi tétel, Marosvásárhelyen legutóbb a tavaly volt látható a Török Viola-rendezte nyárádszeredai táncjáték vendégelőadásaként...

4 megjegyzés:

  1. A SZINHÁZ, ha jól tudom, 2011 januárjában közölte utolsó drámamellékletét, azóta többet egyet se, és ugyancsak e hótól kezdve csökkentett oldalszámmal jelenik meg.

    VálaszTörlés
  2. Czirják Árpád2012. október 17. 10:26

    Igen, jól tudod, és tegyük hozzá, hogy a drámamelléklet drámairóinak egy forintot sem fizettek, akkor meg minek kinozni őket, hisz ha jól meggondoljuk, a ki nem fizetett tiszteletdij (szerzői jog) lopás a lap részéről? A kritikusokat se nagyon tudják megfizetni, igy egyik sem tud a saját kritikairói munkájából megélni, mint mondjuk azt a nyolcvanas években még megtehették - hobbi ez zsebpénzért. A pénzelvonás fő-fő kiváltója, sajnos, mindenképp Doktor Vidnyánszky Attila, na, valami rosszat ő is elért a kortárs magyar szinházi életben! Ettől függetlenül próbáljunk pozitiv hozzáállással tekinteni a jövő irányába, posztmodern korban élünk, melyben nyomda nyomda után szűnik meg, a jövő mindenképp a világhálóba rejlik: www.szinhaz.net! Természetes folyamat ez, a reneszánszban is sorra szűntek meg a kolostorok kéziratmásoló műhelyei az újabb és újabb nyomdák megjelenésével, legalábbis Európában (Tibetben még ma is a középkorban élnek)...

    VálaszTörlés
  3. "Valami rosszat" a kortárs magyar szinház terén Tompa Gábor is elért, amikor a Kolozsvári Állami Magyar Szinházával Kisvárdáról, és általában Magyarországról távol tartja magát: indokolatlanul, rosszindulatból, szándékoltan, ismételten.

    VálaszTörlés
  4. Czirják Árpád2012. október 18. 10:43

    Tompa Gábor ezt nem feltétlenül rosszindulatból teszi, sokkal inkább sunyiságból. Mert amikor a KÁMSZ nincs Kisvárdán, akkor egyértelműen a sepsiszentgyörgyiek viszik onnan el a nagy dijakat. Lehet, hogy titkos paktumot kötöttek ez ügyben... Tehát kerüli a magyarországi vendégjátékokat, mert a nagy román rendezők által létrehozott erdélyi magyar előadások Magyarországon a nagy stressz okozta félelem miatt mind alkotóelemeikre hullanak szét, nevetségességbe fúlva. Megjárta ezt már több előadásával, s biztos úgy döntött, hogy többet akkor ezt nem csinálja. Ezeket az előadásokat (szerintem amúgy nagyonis helyesen) a magyarországi szinikritika álatalában sokkal szigorúbban fogadja, sokkal keményebben dorgálja, mintsem dicsérné. És ez rosszul esik egy európai szinházigazgatónak, rossz szájize marad, és igenis szándékoltan, ismételten kerüli és előreláthatóan továbbra is kerülni fogja az ilyen eseteket. Jobban érzi magát Bukarestben, vagy Nyugat-Európában.

    VálaszTörlés